SuliMédia

1996. május, IV.évf. 3.szám

Nyári táborok

Cseretanítás-cseretanulás a Kálvinnal

                                                   (... ahogy Anikó néni látta ...)

Így írtok Ti ...

Ópusztaszeren jártunk - Kiss Krisztina (6.o.)
Már régóta vártuk ezt a napot. Május 28-án fél egykor összegyûlt a tanulók apraja-nagyja iskolánk elõtt. Sokan kerékpárral akartak jönni, de sajnos az idõ nem engedte.
Háromnegyed egykor indultak a buszok Szegedre. Mindenki elfoglalta magát, ki sakkozott, ki kártyázott. Egy óra múlva a szegedi Vadasparkban találtuk magunkat, ahol többek között majmokat, baglyokat, emukat láttunk.
Nekünk a bagoly tetszett a legjobban. Rossz idõt fogtunk ki, mert esett az esõ és borús volt az idõ. Itt egy órát tartózkodtunk. Ezután irány Ópusztaszer! Ott a tanárok elengedtek bennünket, hogy nézzünk szét az Emlékparkban.
Többen megnézték a jurtákat és a kiállításokat. Sajnos az idõ nem fordult jobbra a kedvünkért, így néhányan a Feszty-körkép csarnokában várakoztak. Elég nehezen tudtuk kivárni az esti órákat, amikor sorra kerülhettünk.
Külön csoportonként mentünk be. A 6. és 7. osztály az utolsó csoportot alkotta. Mikor megláttuk a körképet, azt gondoltuk:
- Ezért érdemes volt eljönni!
Ezt a hatalmas festményt, mely magyar harcosokat ábrázol, Feszty Árpád készítette. Gyönyörû, élethû alkotást láttunk. A háttért festették, az elõtér igazi volt, mintha ott lettünk volna az õseink között. Mindezt 25 percig nézhettük. Volt aki annyira belefeledkezett a festménybe, hogy nem tudta végignézni. Hazafelé beszélgettünk, ettünk., este tízre haza is értünk. A szülõk már vártak bennünket a suli elõtt.
Igazi, jó kirándulásban volt részünk, ezért érdemes volt ilyen idõben is elmenni!

A kirándulás - Mészáros Mariann (3.B)
Május 2-án kirándulni indult az iskola minden tanulója a Maros-partra. A strand területén ütöttünk tábort. Leterítettük a plédeket, és rögtön enni kezdtünk. Egy kis játék után eljött a nagy pillanat: sorversenyre került a sor. A vetélkedést Andi néni vezette. Hasonló feladatok voltak mint tornaórán, labdával, karikával. A csapatokat igazságosan osztották be, vegyesen minden osztályból. A mi csapatunk második lett, csokit kaptunk ajándékba. Zsuzsa nénivel megnéztük a Marost. Szívesen fürödtem volna egyet, de nem lehetett. Mulattunk, ugrándoztunk egy kicsit, majd röplabdaverseny kezdõdött. Elsõ lett a csapatunk, ropit kaptunk ajándékba. Jól éreztük magunkat, csak Leventét sajnáltuk, - mert a bumerángja fenn maradt a fán, és Attilát - mert beleült a hangyabolyba. Gyorsan eltelt a nap, de remélem, jövõre is megyünk.

Tavaszi rangadók - Kelemen Imre (7.o.)
Az elmúlt egy hónapban sok meccset játszottunk. Az elsõ meccset Apátfalvával. Sajnos nagy arányú vereséget szenvedtünk. Az eredmény: Almási-Apátfalva 0:6.
Azután következet a zombori meccs. Fölényben játszottunk, míg végül egy 25 m-es szabadrúgáshoz jutottunk, és Balázs Péter a jobb felsõ sarokba helyezte a labdát, és ezzel nyertünk. Kiszombor-Almási 0-1.
Következett a Földeák. Az volt a legfõbb feladat, hogy a Földeákot meg kell vernünk, hogy a harmadik helyért játszhassunk. Balázs Pepe észrevette, hogy Fejes Attila jól helyezkedik, és Péter oda rúgta a labdát. Attila lekezelte és fordulásból a jobb alsó sarokba lõtt.
A második gól úgy esett, hogy Popon Joci észrevette, hogy Balázs Péter üresen állt a 16-os vonalnál, és egy szenzációs labdabeívelésével Pepe kapásból a bal felsõ sarokba helyezett. A végeredmény: Almási-Földeák 2:0.
És végre eljött a várva árt nagy nap. A nagy összecsapás.
Az elsõ félidõben már eldõlhetett volna a meccs, de Pepének csak egy kapufára futotta. A második félidõben nem történt semmi. Kétszer 5 perc hosszabítás következett. Szabó Gábor egy jó labdával indított, és én könyörtelenûl kihasználva a védelem hibáját a kapus fölött a kapuba helyeztem a labdát. Kálvin-Almási 0:1. És ezzel a bajnokságban harmadikok lettünk.

Városi kerékpáros KRESZ vetélkedõ - Miskolczi Zoltán (7.o.)
A verseny délután 2 órakor kezdõdött a Kálvin Téri Iskolában. A makói rendõrök nyitották meg a rendezvényt. Mindenki felment az emeletre egy terembe. Elõször a tesztlapot töltöttük ki, a rendezõk azt mondták, hogy ez a legnehezebb. Nekifogtunk, fél órát adtak rá, de kevesebb is elég lett volna. Mindenki hamarabb kész lett. Ezután jött az ügyességi pálya, ami elég kemény volt. Ugyan a szerelés következett volna, de verseny közben megváltoztatták a forgatókönyvet. Az ügyességi pályán bójákat kellett kerül-getni, pallón kellett átmenni, stb ... A rutin után jött a szerelés. Kereket, csengõt, láncvédõt kellett a helyére szerelni. Mellesleg a mi csapatunk lett az utolsó. Mire kész lettünk, a többi csapat már a közlekedési pályán volt. Mi is utánuk mentünk, ez volt az utolsó megpróbáltatás. Itt a táblák szerint kellett közlekedni, és nem utolsó sorban szabályosan. Innen visszamentünk a Kálvin téri iskolába. Este 6 óra körül volt az eredményhirdetés. Gera Dorina (8.o.) a második helyet szerezte meg a lányok között. Csapatban harmadikok lettünk.
Remélem még sok ilyen verseny lesz.

Büszkeségeink:

Leendô elsôsök - volt elsôsök

Hadobás József (4.o.), amikor a testvére ballagásáról hazaértek, megkérdezte tõle:
- Melyik iskolába szeretnél járni?
- Az Almásiba.
- Miért választottad ezt az iskolát?
- Mert a testvérem is idejár.
- Hány barátod van?
- Három.
- Õk is ezt az iskolát választották?
- Igen.
- Mit szeretsz a legjobban csinálni?
- Focizni.
- Fogsz járni valamilyen szakkörre?
- Igen, és ez a foci.
- Szerinted milyen tanuló leszel?
- Nem tudom, de ötös szeretnék lenni.
- Mit kaptál már a tanuláshoz?
- Egy íróasztalt, amin a házi feladatot oldom majd meg délutánonként.
- Én is várom, hogy reggelenként együtt induljunk iskolába, de még jobban várom a nyári szünetet!

Nagy Andi és Kelemen Gábor (7.o.) magnóval kérdezgették az elsõ osztályosokat, hogyan telt az elsõ tanév iskolánkban.
Melyik tantárgy tetszik a legjobban, és miért?
Kiss Tamás: A matek és az olvasás, azért, mert matekból nagyon kell használni az eszünket, olvasásból pedig össze kell olvasni a betûket.
Jéger Dani: Olvasás, mert ott, ha valamit el akarunk olvasni, akkor könnyebb.
Tóth Mária: Matek, ott lehet számolni, összeadni.
Köteles Gábor: Az olvasás, mert sokat lehet olvasni.
Fejes Marietta: A matematika, mert ott sokat szólítanak, és a számokat megtanuljuk.
Szerinted iskolába vagy az óvodába jobb járni, és miért?
Szilágyi Tibor: Iskolába, mert ott sok minden újat lehet tanulni.
Köteles Gábor: Óvodába, mert ott csak játszani kell.
Szabó Niki: Iskolába, mert megismerkedünk a betûkkel, sokat lehet olvasni.
Ács Nelli: Iskolába, mert ott mindent megtanulhatunk.
Kis Ildikó: Óvodába, mert ott hamarabb megkezdõdik a nyári szünet.
A Kihívás Napján mit sportoltál?
Kis Ildikó: Úsztam, fociztam.
Szabó Niki: Labdáztam, karikáztam, ugrálóköteleztem.
Kiss Tamás: Kosaraztam, és ha lehetett volna, fociztam volna.
Jéger Dani: Kosár.
Tóth Mária: Ugrálóköteleztem, karikáztam, labdáztam.
Örülsz-e a nyári szünetnek, miért?
Fejes Marietta és Ács Nelli: Nem, mert nem látom a barátaimat.
Bárdos Csaba: Igen, mert lehet játszani és elmegyünk kirándulni.
Szabó Niki: Nem, mert akkor nem lehet tanulni.
Kiss Tamás: Nem, mert hiányozni fognak a könyvek, a tanulás, a sokaság és a tanárok is.
Tóth Mária: Igen, mert nem kell tanulni és játszhatok a testvéremmel.
Kivel ismerkedtél meg a felsõ tagozatból?
Szilágyi Tibor: Kiss Ágnessel és Kiss Andrással.
Kis Ildikó: Ács Nikivel és még sok nyolcadikossal.
Bárdos Csaba: Fülessel.

Poénparádé

Nyári veszélyek - beszélgetés Harangozó Zoltán rendõrtiszttel

Jótanácsok
Elõttünk a nyár. Örül neki gyerek, felnõtt egyaránt. A gyerek annak, hogy vége a tanulásnak, jöhet a pihenés. A tanárok meg örülnek ugyanennek. Hosszú volt a tanév, mindenki megtalálhatta benne számítását
Végülis a lényeg az, hogy itt a június. Eddigre megérlelõdtek a vakációval kapcsolatos tervek. Biztos lesz benne tábor, szórakozás, otthoni munka, barátság, sze-relem és pihenés, pihenés ...
A nyár veszélyeket is rejt, jó, ha tudsz róluk! Ezért:

A nagyobbak közül biztos lesz, aki eljár a DISCO-ba, moziba. Attól nem leszel "nagyobb", ha ott hõsködsz, iszol, dohányzol!
Az utóbbi kettõ még anyagilag is káros!
Ennyi tanács után még mit is mondhatnánk? Azt, hogy érezd jól, pihend ki magad a nyáron! Szeptemberben találkozunk!

Verseskötetet készítünk ...

A makói Bartók Béla Általános Iskolában most fejezi be az 5. általánost egy kislány. Sok-sok jelzõvel illetik a felnõttek egyéniségét, de talán az a leghelyesebb, ha egyszerûen csak különlegesnek tartjuk ... Hogy miért? Mert verseket ír, zenedarabokat szerez, minden külsõ ráhatás nélkül, csak úgy spontán ... (Szavait, dallamait édesanyja magnóra veszi évek óta, és utólag lejegyzi.) Némely mûvét - utólag - illusztrálja is. Kisóvodás kora óta gyûlnek mûvei, mára több dossziét megtöltenek. Szerepelt az írott sajtóban, a rádióban, a televízióban. Igazgatónõje, Gilinger Katalin, úgy érzi, itt az ideje legjobb mûveit, eddigi munkáit egy verseskötetben összefogni és kiadni. E könyvecske az Almási Utcai Általános Iskolában készül. A szerkesztõség döntése alapján - mint egy elõzetesként - közzétesszük néhány részletét. Ez a forma valószínüleg nem illik e mûvek hangulatához, de a hely - idõ - költség hármas szorítása ezt teszi lehetõvé ...
	Elõszó Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik gyerekek (olyanok, mint én) és olyan felnõtteknek, akiket érdekel a gyerekkor. Ez a könyv nem "verses" könyv. Én úgy mondanám "gondolat" könyv. Mert megversesített gondolatok vannak ben-ne. Én ezt úgy értem, nincs benne sok rím, több a gondolat. Kérem, ha jó is a könyv, ne tartsanak "költõnek"!!!
A nyár 1990. július 25. Nyáron, õsszel, télen, tavasszal, mindig érezzük a nyár illatát. Mert mindig csak a hangot halljuk, ami a szívünkben cseng, szívünk mélyén halljuk, és a nyár illatát megérezzük ... Mert a nyár nem játék, mert, ha játszunk vele, elrontjuk, és sosem látogat vissza a nyár, mely megtörtént már ... és a könnyedén elhullott könnyek a csupasz földön maradnak és a Nap mindig szívja és a Nyár már sosem tér vissza.	Az ajtó 1990. július 6. Mennyi részben tudok elmondani 1 pillanatot? Ötben. Ugrálóköteleztem. S megszólalt az ajtó: trrr. Hogy bír beszélni az ajtó? Hát úgy, hogy nekiütközött az ugrálókötél. S így szólalt meg az ajtó. Nehéz elhinni, hogy mindez 1 pillanatban történt.
Másodpercesek - Kínozzuk a tárgyakat - "Sunt rérum lacrimae" Gondoljunk csak a POHÁR esetére! Mi is a pohár? Üresen áll, és van benne a tátongó üresség. Aztán tartalmat adunk neki: teleöntjük kávéval. Tartalma van a pohárnak. Aztán nem lesz. Mert kiisszuk. Mi haszna volt abból, hogy teleöntöttûk? Csak az embernek volt haszna belõle. És a pohárnak? Az ember csinált egy csomó olyan dolgot, amibõl neki lett haszna. S a tárgynak sermmi. A tárgyakat kínozzuk. Gondoljunk csak bele a PÁRNÁba. A párna kikerül épen, frissen a gyárból. Majd kicsattan a libatollaktól, és aztán egy éjszaka alatt összerogy, lerogy, mert ráfeküdtünk. Na és aztán ki törõdik vele, hogy szegényke beteg?! A SZÉK. Mindenki ül rajta. Csak ül és ül és ül. A végén már csak ülni jár belé a lélek. A KÁLYHA. Nem nyújt szeretetet a látszat ellenére. A kályha nem ad szeretetet attól, hogy meleget ad. És ezt legjobban a fûtõ tudja. A TOLLal írni szokás. A tollal nem is szoktak mást csinálni, csal írni, írni, írni. Ezért egy toll már sok dolgot megérhetett. Fõleg az anyakönyvvezetõ hivatalában. Végigkísérte egy-egy ember életét. Bejegyezte: megszületett. Aztán befjegyezte: megnõsült. Aztán bejegyezte, hogy egy kisgyereke született, aztán hogy, még egy és még egy. S a végén bejegyezte azt is, hogy elhunyt ekkor és ekkor. De a tollról senki se jegyezte be, hogy mikor született és mikor halt meg! Mert nincs, aki bejegyezze. A ZONGORASZÉK mindig ott állt a zongora elõtt. Mindig nézte, mereven, búsan. Játszani akart rajta, de nem tudott. Mindig ott állt a zongora elõtt. Ha nem akart volna ott állni, akkor is ott állt volna. Csak nézte a billentyûket. A bánatos Zongoraszék.
Boltsorok közt, az úton 1992. január 14. Boltsorok közt, az úton, kirakatot nézve ballagunk, embereket látunk, világot látunk. Boltsorok közt, az úton, betérünk egy-egy boltba vásárolni ezt meg azt, amazt meg emezt. S de jó, mikor valaki azt mondja, ingyen adok neked valamit. /Csakhogy ilyen nincs./ S milyen jó hallani: "Megvesszük". S jó nézni a kirakatokat, a szebbnél szebb dolgokat. Mikor a játékbolt elé érünk, kirakatját jól megbámuljuk, magunkban elgondolkodunk. A boltsorok közt, az úton, egy testvérpár halad. A játékboltnál megállnak, gondolkodnak, szemük elmélyed a kirakatban, gondolkodnak mindenrõl, szebbnél szebb álmaikról. Vágyakozva nézik: "Ó, bárcsak enyém lehetne ..." A boltsorok közt, az úton, két testvér áll.	Levél-rajz 1992. február 7. Kisbaba vagyok - mondjuk, levelet írni nem bírok. Vajon mit csinálok? Kifejezni hogy bírom az érzéseimet? Ha még nem is tudok beszélni. Hogy mondjam el, amit akarok? Nincsen hozzá segédeszközöm Tán olvassam el, mikor még, olvasni sem tudok? Tán írjam le, ha még írni se tudok? Kapom a ceruzám - rajzolok. De ezt nem értik. Mi lesz, ha nem értik a szeretetemet? Akkor mi lesz? Mondjuk nagy vagyok. Mondjuk már egész nagy vagyok. Mondjuk már túl nagy vagyok. Mondjuk már elvégeztem az iskolát. Érzésem sok van. Érzéseimbõl több van. Már írni is tudok, olvasni is. Le bírom írni, el tudom mondani, mert az emberiség adta nekem. De mikor még kicsi voltam, a rajz elmondott nekem mindent. Ez a gyerekírás, és ezt bármikor írkálhatja a gyerek, ha még tud is írni, a gyermekírást, az érzésírást.
Édesanyám 1992. február 7. Édesanyám, követtelek minden reggel. Fél szememmel lestelek. Ha este volt, átnéztem írószobádba, édesanyám, átnéztem mindig írószobádba, mikor feljött a Hold, álmomban fél szemmel néztelek. Egész életemben követtelek. Szívemben ott voltam, ahol te voltál, mintha az egész testem ott lenne. Mert édesanyám követtelek én, minden reggel, minden este, napokról napokra. Félszemmel - ha nem is voltál közelemben - édesanyám, mindig követtelek.	Velence 1993. július 9. Velence! Mint egy medence, úgy suhant át szívembe neved szépsége, mint egy nõi név, Velence Hát nem szép? Gyönyörû! Te, Velence! Suhanj más szívébe is úgy, mint az enyémbe!
Szeretnék lenni... 1993. július 29. Szeretnék lenni tûzoltó. Hisz ez életmentõ foglalkozás. Szeretnék lenni fogász. Most a lyukas fog kártékony, kár. Annyi minden szeretnék lenni. Ápoló, rendõr, mentõ, tanár. Olyan sok szeretnék lenni. Kár is azt felcserélni. De legfõképp, Szeretnék gyerek maradni.	A költészetrõl 1993. július 31. Én írom, amit gondolok, és nem érdekel semmi. Csak egy dolog. Csak egy dolog. A lényeg, hogy írjak. Hogy mások helyett szóljak, és elmondjam, amit gondolok.
Anyám 1993. augusztus 2. Õszülõ haján csillog a szemüveg, de a szeme már nem. Ránccal teli arcát se krém se rúzs nem tarkítja. A fogsora se ép, de a nyelve a helyén van. Egy picit lefogyott, de azért csinos. Szereti mindenki. Én is szeretem. De õ, csak engem ... Apám 1993. június 14. Ó! De félek! Zúg, döng a vihar! Anyám itt van, de teljes léne a nemfélésem, ha apám itt léne. Néhány nap elmúlt. És ó, reszketek! A pékség falára mi oda volt írva: Ifj. Turi Sándor Elhunyt 51 éves korában És remegek! És már tudom: Nem lehetett volna velem.	Rövid életrajzom 1993. augusztus 4. Megszülettem. Mi mást tehettem volna? Egy éves születésnapomra tortát kaptam, amit annyira kínálgattak, és én nem szerettem. Nem ettem meg. Nem is szeretem én ezt a születésnapot! Növekedtem, növekedtem. És oviba mentem. Nem volt az oviban szerencsém, hisz mindenki úgy csúfolt, mint a víziboszit. És mindenki magát tette királlyá, királynõvé. És maradtam háttérben. Ez volt az ovis korban. De most már jött egy kis szín az életembe. Nem is kicsi. Iskola. Iskola. Örültem. Itt már alig csúfolnak. Csak néha, akik az oviból jöttek át, és velük járok, ugyanabba a suliba. Azok még néha Tini-pipinek hívnak. No, de hagyjuk! Ez azért rövid életrajz, mert én még csak 8 és 1/2 éves vagyok. Ezért nem írhatok hosszú életrajzot magamról. Kicsi vagyok. Kicsi. Ezért kicsi az életrajzom. De ha felnövök, nyúlni fogok. Mert nekem még csak most kezdõdik a mozgalmas élet.

Kedves Ballagó Nyolcadikosok!

Én a 7. osztály nevében búcsúztatlak titeket. Ilyenkor mindig meghatódik az ember. Fájdalmas a búcsúzás attól az iskolától, ahol életetek egy jó részét töltöttétek, ahol sok móka, vidámság, kacagás várt rátok majd minden nap. Nem beszélve arról, hogy ez az iskola is egy lépcsõfok a nagybetûs élet kapuja felé. Errõl egy Edda dal jutott eszembe:
,,Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui elõtt,
Adj erõt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak elõtt.
Az elmúlt esztendõkben sok barátság fûzött hozzátok és ez most részben megszakad. Most elmentek, mi vagyunk itt az utódok, akik reméljük megálljuk tisztességgel a helyünket. Mi is túlesünk a fejtörõ középiskola választáson, a felvételin és a szomorkás hangulatú ballagáson. Higgyétek el, ezen mindenki túlesik elõbb - vagy utóbb!
De most törõdjünk inkább a mával és a holnappal. Ma még nyolcadikosok vagytok, de holnap újra elsõsök lesztek. Na persze, már középiskolában. Remélem Ti is megálljátok a helyeteket, és nem hoztok szégyent az iskolánkra. Jusson eszetekbe néha e rövid idézet:
,,Õszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S hiszek benne,
Küzdök érte, bármi áron.
De akármit is mondok, Ti elmentek a szélrózsa minden irányába, mi itt maradunk még egy ideig és emlékezetünkben megõrzünk benneteket. Néha azért visszajöhetnétek hozzánk, és ha felnõttek lesztek is, szeretettel gondoljatok iskolánkra!
És végül Arany János szavaival búcsúzunk tõletek:
,,Útjaink százfelé válnak,
de szívünk egy célért dobog.
Nekivágunk a küzdelmes mának,
s építünk majd egy szebb holnapot."
A 7. osztály nevében: Kovács Andrea