A megújuló iskoláért
HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0387/1.0

Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Csongrád

német

Kezdőlap
angol
német

A megvalósítás tapasztalatai 2007. áprilisában

A projekt során az alábbi 30 órás továbbképzéseken vettem részt, tapasztalataim a következők (pozitív és negatív is).

A továbbképzések tapasztalatai a következők:

I. Kompetencia alapú oktatási programcsomagok alkalmazása – idegen nyelvi (német) programcsomag a 7-12. évfolyamon (2006. október 3-5. Berekfürdő)

  • Sokat megtudtunk a program elméleti hátteréről
  • Az előadók maguk is kipróbálták a programcsomagokat, így személyes tapasztalataik is voltak azok alkalmazhatóságáról.
  • Részletesen megismerhettünk néhány programcsomagot, így végre el tudtuk képzelni, miről is szól majd a munkánk a következő néhány évben.
  • Tapasztalatokat cserélhettünk az azonos szakot tanítókkal.
  • Mivel az idei modulokat még nem állították össze, és az összeállítás szempontjai tavaly óta változtak, nem tudtuk meg pontosan, mely modulok közül választhatunk.

II. Az SDT keretrendszerének, adatbázisának kezelése és felhasználása a tanítás-tanulás folyamatában (2006. november 24-26. Szentes)

  • Érdekes volt megismerni ezt a lehetőséget, különösen a tananyagszerkesztést.
  • Sajnos németből szinte semmilyen anyag nem állt rendelkezésre az adatbázisban.
  • A tananyagszerkesztőnél lényegesen egyszerűbben is létrehozhatók ehhez hasonló prezentációk (PPT, Frontpage stb.) így valószínűleg nem fogom használni az oktatás során.

III. A kooperatív módszertanra épülő együttműködés (2007. március 22-24. Szeged)

  • Rengeteg új módszert megismerhettünk, amit nagyon jól tudunk alkalmazni a tanításban.
  • A képzés tréning jellegű volt, minden módszert ki is próbálhattunk.
  • A módszerek gyakorlati használhatóságáról, esetleges hátrányairól is szó volt.
  • Sokat tanultunk egymás tapasztalataiból is.
  • A trénerek maguk is gyakorló tanárok, kipróbálták a programcsomagokat.

Felkészülés a programcsomagok bevezetésére (nehézségek, pozitív élmények)

Mivel a német programcsomagok meglehetősen későn kerültek fel az adatbázisba, így nem sok idő volt felelősen eldönteni, melyik modult, hová építsem be. Az októberi továbbképzésen derült ki, hogy a modulok nem kezdő szinten álló nyelvtanulók számára készültek, így az egyik kezdő csoport helyett egy haladó(bb) csoportot választottam a modulok kipróbálására. A másik (kezdő) csoportban igyekeztem minél később elkezdeni a modulokkal való munkát, hiszen minden egyes órával többet tudnak a diákok, így annál kevesebb nehézséget kell majd leküzdeni. Ez viszont azzal jár, hogy a 8.F-ben az év végéig hátralévő szinte minden órát a moduloknak szenteljük. Ebben a csoportban megpróbáltam a nyelvi szintjüknek megfelelő modulokat választani, így nem csak a nyolcadikos, hanem a hetedikes kínálatból is bekerült néhány modul.

A bevezetés tapasztalatai (az eddigi órák sikerei, esetleges kudarcok, okok felderítése)

Mindkét osztályban eddig két-két modult dolgoztunk fel. A tapasztalataim pozitívak, hiszen a modulok érdekesek, a témáik változatosak. A 10 ny-es csoportban nem volt gond a nyelvi szinttel sem, hiszen ők nyelvi előkészítősök, náluk inkább a motivációs szint emelésére kell törekednem. Nagy sikere volt a „bőröndárverésnek”, ill. az osztályterem átalakítására tett javaslatoknak.

A nyolcadikosoknál sokakat elkeserített, hogy a modulok nyelvi szintje meghaladja az övékét, de igyekeztünk áthidalni a nehézségeket. A feladatok között igyekszem szelektálni, illetve azokat módosítani. Általában azokra a részekre koncentrálunk, ahol valami konkrét dolgot létre lehet hozni, amit aztán dokumentálni is tudunk. Náluk nincs gond a motivációval, inkább a csoportmunka során elkerülhetetlenül fellépő nagyobb zajjal, fegyelmezetlenségekkel ill. az osztályon belül meglévő feszültségekkel kell megküzdenem. Az első (internetes) modul során üdvözlőlapokat ill. virtuális ajándékokat küldhettek egymásnak, a második modulban pedig társasjátékot szerkesztünk.

Mi az erősségei?

Kitartó vagyok és szorgalmas, ha valamibe belekezdek, nem szoktam feladni. Nyitott vagyok minden új dologra, szívesen tanulok, és igyekszem a tanultakat beépíteni a munkámba. Megbízható vagyok, amit elvállalok, azt igyekszem teljesíteni. Jól tudok együtt dolgozni másokkal, elfogadom a véleményüket.

Mely területen van szüksége fejlődésre? Milyen eszközökkel kívánja ezt elérni?

A tanítási stílusom kialakításakor nagy hatással voltak rám volt tanáraim, akár a gimnáziumban akár az egyetemen. Az akkori módszereket azonban már nem mindig lehet alkalmazni a mai oktatásban. A legfontosabb feladatom, hogy az elsajátított új módszereket valóban magaménak fogadjam el, és rutinszerűen (nem csak alkalomszerűen) tudjam alkalmazni a mindennapi munkában. (Ehhez nagy segítséget nyújtott a legutóbbi továbbképzés a kooperatív módszerekről.) Sokszor túlbecsülöm az energiáimat és a rendelkezésemre álló időt, és túl sokat vállalok. Meg kell tanulnom nemet mondani, ill. reálisabban felmérni a képességeimet és jobban beosztani az időmet.

Milyen külső körülmények nehezítették a munkáját?

A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nagyon későn kaptuk meg a kész modulokat. A számítógépes órákat sokszor technikai problémák zavarják, a nyelvi laborban sokszor annyira lassú az internet, hogy ez lehetetlenné teszi a munkát.

Mit tart az elmúlt időszak legnagyobb eredményének?

A munkaközösségünk több tagja is érdeklődik a modulok iránt. A legfőbb haszna ennek a programnak az lesz, ha minél többen átvesznek néhány ötletet, feladatot vagy módszert, és azt alkalmazzák is majd a munkájukban. A diákok is pozitívan fogadták a változások, nagy kedvvel dolgoznak a változatos, és kreativitást igénylő feladatokon.

Egyéb fontos megállapítás:

Mint nyelvtanár, szeretném megjegyezni, hogy a programban szereplő módszerek ill. feladatok egy része nálunk már régóta a nyelvtanítás része. A csoportmunka ill. a párban végzett munka, a projektmunka, az internet használata a nyelvórákon már eddig is bevett gyakorlat volt. A Hefop program inkább csak megerősített abban, hogy jó úton járunk, és igyekezzünk még több ötletet, módszert kipróbálni és beépíteni a munkánkba, hiszen ez az eredményes nyelvtanítás záloga.

Esélyegyenlőség kérdése

A 10. ny. osztály tanulói nyelvi előkészítős osztályba járnak, vagyis a 9. osztályban (szinte) kizárólag idegen nyelvet (németet ill. angolt) tanultak, illetve informatikai ismereteiket bővíthették. Ezen osztályok pedagógiai programjában kiemelt célként szerepel a felzárkóztatás, az a szándék, hogy esélyt adjunk azon diákoknak, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy magánórákra, tanfolyamra járassák gyermekeiket. A Hefop keretében bevezetett modulok jelentősen hozzájárultak ezen diákok felzárkóztatásához, nyelvi és számítástechnikai kompetenciájuk fejlesztéséhez.

Mind a 8. mind a 10. évfolyamon bevezetett modulok nagy segítséget nyújtottak a diákok kommunikációs, nyelvi és szociolingvisztikai kompetenciájának fejlesztéséhez. Mivel évek óta foglalkozom azzal a kérdéssel, hogyan lehet az internetet, a világhálón található rengeteg ország ismereti és egyéb anyagot hatékonyan felhasználni a nyelvoktatásban, ezért számomra természetes volt, hogy az internet-programcsomagból választok modulokat. A modulok bevezetése során kiderült, hogy a diákok valamennyien rendelkeznek már alapvető ismeretekkel a számítógépek használata területén (hiszen ezt az iskolában is tanulják/tanulták), de csak kevesen képesek ezeket az ismereteket a tanulás, az ismeretszerzés szolgálatába állítani. Mindkét csoportban találkoztam azzal a jelenséggel, hogy az internetet csupán zenehallgatás, levelezés ill. chat-elés céljából használják, hiszen ha otthon van is internet-hozzáférésük, nincs senki, aki megtanítaná őket az internet okos felhasználására. A szülők (főleg az alacsony iskolázottsági fokon álló, esetleg fizikai munkát végző szülők ) nem képesek ebben segítséget nyújtani nekik, hiszen sokszor ők maguk sem ismerik ki magukat ebben a "digitális útvesztőben". Ezen szülők gyermekei számára komoly segítséget nyújtanak ezek a modulok, hozzájárulnak a szociális és anyagi különbségek csökkentéséhez.

Mivel a modulok nagy része számítógépen végezhető, és a rendelkezésünkre álló szaktantermekben elegendő mennyiségű gép állt rendelkezésre, rengeteg papírt, festéket és áramot spóroltunk meg azzal, hogy nem kellett a tananyagokat minden diák számára fénymásolnom.

A 10. évfolyam számára készített programcsomagok közül sok olyat találtam, amely a közvetlen ill. tágabb környezetünk megismerésére ill. megóvására hívta fel a figyelmet. Ilyen volt pl. a "Der Natur auf der Spur" című modul, melynek fő témája a német nemzeti parkok megismerése volt, és amelynek keretében beszélhettünk a védett növényekről ill. állatokról, valamint természetesen Magyarország védett területeiről is. A diákok prezentációkat készítettek az egyes nemzeti parkokról, melyeket az iskola honlapján is megjelentettünk.

A 8. osztályosok moduljai közül nagy tetszést aratott az Alles Gute zum Geburtstag" című modul, ahol a diákok egy véletlenszerűen kisorsolt csoporttársuknak az általa leírt jellemvonások, kedvenc film, szín, könyv stb. alapján választhattak egy "virtuális ajándékot", amelyet egy kedves levél kíséretében át is nyújthattak neki. Itt eltűntek az anyagi különbségek a diákok között, hiszen csak a fantáziájuk és a másikhoz való odafordulás képessége szabott határt az ajándékozásnak és nem az anyagi helyzetük.