Iskoláskori versek
Mi - miért
Miért van az, hogy van a Föld?
Miért van az, hogy élek?
Miért van az egész, amit tudok?
Vajon miért?
Miért?
Miért van a hazugság?
Mert kimondani rossz!
Miért?
Bármire gondolok, miért?
Miért épp arra gondolok?
Miért épp nemet mondok vagy igent?
Miért?
Miért?
Miért gondolom úgy, amit gondolok?
Fölsorolni végtelen!
Pedig nem végtelen az életem!
Sok ilyen van,
mit felsorolni végtelen.
Végtelen!
De miért?
Miért van az,
hogy a hang, az hallható,
a látvány, az látható,
a szag, az szagolható,
a testünk bõrrel van borítva,
s miért érezzük,
ha hozzányúlunk egy tárgyhoz,
miért?
Miért?
Ilyen sok természetünk miért van?
Miért muszáj, hogy okosak legyünk?
Miért?
Miért muszáj, hogy azt csináljuk,
ami mások eszébõl van?
Mi mi vagyunk
és nekünk kell gondolkozni!
De ha valaki csak ezt mondja:
Miért? Miért?
Mi miért van a világon? -
az már semmit sem tudhat.
Bár a saját esze semmit se tud.
De miért?
Hogy mûködik a lázmérõ,
amikor felmegy a higanya?
Hogy ragad a matrica valamire?
Hogy?
Hogy mûködik minden elektronikus?
Hogy?
Hogy jöttünk világra?
Hogy élünk?
Most hogy mondjuk ezt a verset?
Hogy?
Ki adott belénk testesítést?
Kinek köszönhetjük,
mily szép az életünk?
De ha nem tudjuk,
akkor miért szép?
Tanulni kell.
De nem más fejébõl.
Szívbõl, szeretetbõl,
érzésbõl.
1992. január 14.
Boltsorok közt, az úton
Boltsorok közt, az úton
kirakatot nézve ballagunk,
embereket látunk,
világot látunk.
Boltsorok közt, az úton
betérünk egy-egy boltba
vásárolni ezt meg azt,
amazt meg emezt.
S de jó, mikor valaki azt mondja,
ingyen adok neked valamit.
(Csakhogy ilyen nincs.)
S milyen jó hallani:
"Megvesszük".
S jó nézni a kirakatokat,
a szebbnél szebb dolgokat.
Mikor a játékbolt elé érünk,
kirakatját jól megbámuljuk,
magunkban elgondolkodunk.
A boltsorok közt, az úton
egy testvérpár halad
A játékboltnál megállnak,
gondolkodnak,
szemük elmélyül a kirakatba,
gondolkodnak mindenrõl,
szebbnél szebb álmaikról,
vágyakozva nézik:
Ó, bárcsak enyém lehetne ...
A boltsorok közt, az úton
két testvér áll.
1992. január 14.
Csudavilág
Hej! Csudavilág! De furcsa vagy!
Emberek! De furcsák vagytok!
Hogy láttok, hogy hallotok,
hogy szagoltok,
és de sok érzékszervetek van!
Csudavilág!
De csudásak vagytok
ti állatok!
Hogy tudtok járni, mozogni,
ugrálni!
Csudavilág!
De csudálatosak vagytok
ti madarak!
Hogy tudtok szállni, költeni,
tojást rakni, fészket rakni!
Csudavilág!
De minden csudálatos!
A csudavilágban minden csudálatos.
Hogy amit látunk, azt látjuk,
hogy amit hallunk, azt halljuk,
hogy amit érzünk, azt érezzük,
s ha sírunk, az csudás,
hogy szemünkbõl jön ki a könny.
Csudavilág. Csudavilág.
Szép vagy Csudavilág.
Kívülrõl láthatlak én?
Kívülrõl nem láthatlak én.
Hiszen én rajtad vagyok
Csudavilág.
De csudálatos vagy te!
Ha én lennék a világ,
harmatot hullatnék
minden virágra.
Éljen boldogságban
ez a csudavilág.
Mindörökké vigyázzon
az emberekre
ez a Csudavilág.
És ha valami jönne -
egy nagy durranás
vagy egy vulkánkitörés,
a Csudavilág maradjon épségben!
Mert a Csudavilágban mi vagyunk.
Csudavilág maradjon mindörökké
maradjunk meg -
Ne pusztuljon ki az emberiség!
1992. február 7.
Levél - Rajz
Kisbaba vagyok - mondjuk
levelet írni nem bírok
Vajon mit csinálok?
Kifejezni hogy bírom az érzéseimet?
Ha még nem is tudok beszélni.
Hogy mondjam el, amit akarok?
Nincsen hozzá segédeszközöm.
Tán írjam le, ha még írni se tudok?
Tán olvassam el, mikor még, olvasni sem tudok?
Kapom a ceruzám - rajzolok.
De ezt nem értik,
Mi lesz, ha nem értik
a szeretetemet?
Akkor mi lesz?
Mondjuk nagy vagyok
Mondjuk már egész nagy vagyok
Mondjuk már túl nagy vagyok
Mondjuk már elvégeztem az iskolát
Érzésem sok van
Érzéseimbõl több van -
Már írni is tudok
olvasni is.
Le bírom írni
el tudom mondani -
mert az emberiség adta nekem.
De mikor még kicsi voltam
a rajz elmondott nekem mindent.
Ez a gyerekírás,
és ezt bármikor írkálhatja a gyerek,
ha még tud is írni -
a gyermekírást -
az érzésírást.
1992. február 7.
Ezüstgitárral pengetem én az életem
Ezüstgitárral pengetem én az életem
Egy dal ... soká lesz vége
Ezüstgitárral pengetem az életem
Mögöttem fuvolák, hegedûk, nagybõgõk,
zongorák cammognak
Ezüstgitárral pengetem én az életem
Mint egy dal ... Hamar elszál
De vigyázok rá ...
Ezüstgitárral pengetem én az életem
Körülöttem dobosok, fuvolások
Ezüstgitárral pengetem én az életem
Mint egy dal ... Ha hallom a hangját
a gitár fölgyorsul
Ha néma csönd van,
a gitár elhalkul
a dobok nem dobognak
a fuvolák csendben pikolóznak
a zongora mindig a C hangot üti le
csak a gitár szól
és szól
mert az én életem
egy ezüstgitár
Mert ezüstgitárral pengetem én
az életem. -
1992. február 7.
Édesanyám
(Ezt a verset azoknak ajánlom,
akiknek az anyukájuk meghalt.)
Édesanyám követtelek minden reggel
Fél szememmel lestelek
Ha este volt
átnéztem írószobádba
édesanyám
átnéztem mindig írószobádba
mikor feljött a Hold
álmomban félszemmel néztelek
Egész életemben követtelek
Szívemben ott voltam, ahol te voltál
mintha az egész testem ott lenne
Mert édesanyám követtelek én
minden reggel minden este
napokról napokra
Félszemmel - ha nem is voltál
közelembe -
édesanyám - mindig követtelek.
1992. február 7.
Törpefalu
Kis-kis törpék
kis-kis házban
kis-kis ablak
kis-kis mezõ
kis-kis erdõ
kis-kis törpék
kis-kis virág
kis-kis nyúl
kis-kis minden
Minden kicsike-kicsike
Csak egyvalami nem kicsi
Csak egy valami nem kicsi
A szeretetük nem kicsi
Mert a kis-kis faluban
a kis-kis törpék
a kis-kis nyúlak
a kis-kis virágok
a kis-kis mezõk
a kis-kis erdõk
a kis-kis állatok ...
Sokkal nagyobb náluk
a Szeretet, mint az embereknél
Mert a kis-kis faluban
hol a törpék laknak
ott a szeretet a fegyver,
nem a puska.
1992. február 7.
Kismadár
Kismadárka
Szállj! Szállj!
Kétszárnyon szállj a fellegekbe!
Szállj és szállj!
A világnak szeretet adj!
És lopd el a gonoszságot,
a gõgösséget, a rosszaságot,
és dobd el,
hogy a világon már soha ne legyen
rosszaság, hiúság, bûn
és ami rossz az életben.
Mert a rossz az életben
az rossz.
De a jó
az nagyon jó.
1992. február 8.
Rémálom
Mit álmodtál tegnap este?
Rólam, ról a vagy tán rólad?
Szép rétrõl, szép madárról
Gyönyörü harmatról
A madár szomorú volt,
a rét virágai hervadozók.
Volt ott néhány ember is,
de ezek az emberek majdnem halottak
voltak. Féltem, nagyon féltem,
hogy én is olyan leszek, mint õk.
1992. november 16.
Havas táj
Havas táj
hó hull már
Havas fenyõ
Karácsony eljõ
Minden fehér
S megfagy egy veréb
1992. november 27.
Száll a madárka
Száll a madárka,
Felhõ kerül alája,
Minket mákszemnek lát õ,
Mi annál is kisebbnek.
Míg eltünik a fellegekben,
csipog egyet.
S búcsú ez a csipogás.
Lágy, szomorú csipogás.
Hátha látlak még, te madár!
Fent szálló kismadár
Fellegekben
1993. június 6.
Kislevél
Jön az õsz.
Szegény kislevél!
Õ az egyetlen, ki
nem törõdik bele a sorsába.
Ki nem tudja és nem is akarja
tudomásul venni az õszt.
Mint ahogy az õz a vadászt.
És megérkezett az õsz.
És mosolyogva hullt le a kislevél
Mintha mi sem történt volna.
1993. június 6.
Favágás
Prr, Prr, Prr, Prr
Röpül a fa!
Már az egész ország a fejére állt.
Prr. És röpül a fa.
A fejsze miatt.
Csapkod a fejsze,
s azt gondolja magába':
- Üsd! Vágd! Nem apád!
- Üsd! Vágd! Nem apád!
És így telik el a nap.
Favágós nap.
1993. június 6.
Az ajtó
Mennyi részben tudok elmondani 1 pillanatot?
Ötben.
Ugrálóköteleztem.
S megszólalt az ajtó: trrr.
Hogy bír beszélni az ajtó?
Hát úgy, hogy nekiütközött az
ugrálókötél.
S így szólalt meg az ajtó.
Nehéz elhinni, hogy mindez
1 pillanatban történt.
1993. június 6.
Az évszakok színei
A tél fehér
Mint a hó
A tavasz zöld
mint a természet
A nyár kék
mint a felhõ nélküli ég
Az õsz minden színû
mint a lehulló levél.
1993. június 5.
Apám
Ó! De félek!
Zúg, döng a vihar!
Anyám itt van,
de teljes léne
a nemfélésem,
ha apám itt léne.
- - - - - - - - - - - - - - - -
Néhány nap elmúlt.
És ó, reszketek!
A pékség falára
mi oda volt írva:
Ifj. Turi Sándor
Elhunyt 51 éves korában
És remegek!
És már tudom:
Nem lehetett volna velem.
1993. június 14.
Tükörkép
Van egy gyerek a szobámban
Természetesen én,
De a tükörkép!
Fölnevettem
- Mit nevetsz? - szóltam.
S nem magamnak.
Mert:
Én beszélek
Õ is beszél!
Én nevetek
Õ is nevet!
Én sírok
Õ is sír!
Én tudom a titkom
Õ is tudja a titkot
Mint egy utánozó majom!
1993. június 20.
Játékország
Tarts velem!
S fedezzünk fel egy új földet!
Egy új világot! Játékországot.
Nincs ott anya intõ szava
Nincs ott apa mord zaja
Meglásd! Jó lesz nekünk.
Gyere! Tarts velem!
Fedezzük fel a játékban lapuló világot!
Egy új világot!
Egy ismeretlen, láthatatlan szigetet.
S a lego-kaland újraéled.
Fedezzük fel! Mit rejt a lego?
A baba, az építõkocka?
Építsünk várat!
Bele a babát,
mint egy elvarázsolt királykisasszonyt,
s érte jön a hõs királyfi.
Hát jer velem!
Fedezzük fel a játék világát!
Egy új, szebb világot,
Hol nincsen anya intõ szava
Nincsen apa mord zaja
Meglásd! Jó lesz nekünk.
Gyere! Tarts velem!
Meglásd! Olyan jó lesz játékországban,
egy elvarászolt világban!
Neked is meg nekem is jó lesz.
Mikor szüleid gyerekek voltak,
õk is elmentek oda.
Hisz mindenki volt gyerek!
Csak van, aki elfelejtette.
Hát tarts velem!
S te ne felejtsd el!
Mindenki volt ott
S ne felejtsd - megint
Ott nincsen anya intõ szava
nincsen apa mord zaja.
1993. július 9.
Egy regényhõsnõhöz
Anne Shirley!
Túl szerény vagy.
S hidd el nekem,
nem szégyen a vörös haj!
S ne hidd magad rondának
a szeplõid miatt!
Ne álmodozz túl sokszor,
hisz a jónak is van határa!
S ami benned tanácsra nem szorul:
a borzongás -
jó embereknél elõfordul.
1993. július 9.
Az én napraforgóm
Kerek a világ
S szép a napraforgó
Mint egy mosolygó földgömb
S napra konyul
Napra konyul szára
Napra konyul szíve
Napra konyul teste
és mindene.
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Sárga napraforgóm
Napra fogsz te
Testben és lélekben
Napra éhesen
1993. július 9.
Vers egy tájképrõl
(amit az elõbb rajzoltam)
Ott egy ember,
ki hûsöl fa alatt.
S táborozók,
kik most ásítanak.
Ott egy ló!
Jaj, de dühös!
(Ne említsd!)
Ott egy nyúl.
Tán szalad.
Megfogtalak!
1993. július 9.
Furcsaság
A bohóc okos.
Mert a bohóckodáshoz is
okosság kell.
Pierrot is bohóc volt.
S buta?
Á, dehogy!
Na látod?!
Furcsa, nem?
Vannak furcsa dolgok.
Vannak ám.
1993. július 9.
Tanács
Ne táplálj magadban
buta reményt, gondolatot!
Hisz abból
nem lesz
belsõ termés!
1993. július 9.
Velence
Velence!
Mint egy medence
úgy suhant át szívembe
neved szépsége
mint egy nõi név
Velence
Hát nem szép?
Gyönyörû!
Te Velence!
Suhanj más szívébe
is úgy
mint az enyémbe
1993. július 9.
Az élet
Az élet furcsa,
furcsa, mindennél furcsább dolog.
Felkelsz,
éled életed,
hol ezt csinálod,
hol meg azt.
Mindenki máshogy éli életét.
Ki így, ki úgy,
de van, ami közös
a többi és a te életedben:
az, hogy gyönyörû.
Az élet gyönyörû.
1993. július 20.
A szoba éjjel
Ha a villany
nem ég éjjel,
kis fény szûrõdik
ki a másik szobából.
S az árnyék ...
mintha szörnyeknél
aludnék.
És néha félek,
néha nem.
Csak nézem
a képzelt
szörnyeket.
1993. július 28.
Szeretnék lenni ...
Szeretnék lenni tûzoltó.
Hisz ez életmentõ foglalkozás.
Szeretnék lenni fogász.
Mert a lyukas fog kártékony. Kár.
Annyi minden szeretnék lenni!
Ápoló, rendõr, mentõ, tanár.
Olyan sok szeretnék lenni
Kár is azt felsorolni.
De legfõképp
Szeretnék gyerek maradni.
1993. július 29.
A költészetrõl
Én írom,
írom amit gondolok,
és nem érdekel
semmi.
Csak egy dolog.
Csak egy dolog.
A lényeg:
Hogy írjak.
Hogy mások helyett szóljak,
és elmondjam,
amit gondolok.
1993. július 31.
Anyám
Õszülõ haján csillog a szemüveg,
de a szeme már nem
Ránccal teli arcát
se krém se rúzs nem tarkítja.
A fogsora se ép,
de a nyelve a helyén van.
Egy picit lefogyott,
de azért csinos.
Szereti mindenki
Én is szeretem
De õ csak engem...
1993. augusztus 2.
Rövid életrajzom
Megszülettem.
Mi mást tehettem volna?
Egy éves születésnapomra
tortát kaptam,
amit annyira kínálgattak,
és én nem szerettem.
Nem ettem meg.
Nem is szerettem ezt a születésnapot!
Növögettem, növögettem.
És oviba mentem.
Nem volt az oviban szerencsém
hisz mindenki ugy csúfolt,
mint a víziboszit.
És mindenki magát tette
királlyá, királynõvé.
Én maradtam háttérben.
Ez volt az ovi korban.
De most már jött egy kis szín az életembe.
Nem is kicsi.
Iskola! Iskola!
Örültem.
Itt már alig csúfolnak.
Csak néha,
akik az oviból jöttek át,
és velük járok,
ugyanabba a suliba.
Azok még néha
Timi-pipinek hívnak.
Node haggyuk!
- - - - - - - - - - - - - - - -
Ez azért rövid életrajz,
mert én még csak 8 és 1/2 éves vagyok.
Ezért nem írhatok hosszú életrajzot
magamról.
Kicsi vagyok. Kicsi
Ezért kicsi az életrajzom.
De ha felnövök, nyúlni fog.
Mert nekem még csak most kezdõdik
a mozgalmas élet.
1993. augusztus 4.
A kisgyerek
- Elbújtak a rádióban az emberek. -
mondja a kisgyerek,
s nem tudja,
hogy nem bújtak el benne.
Hisz egy kisgyerek
nem rádiótechnikus.
- Elbújtak a tévében az emberek. -
mondja a kisgyerek.
De nem bújtak el benne.
Ezt mindenki tudja,
csak õ nem.
És mikor felnõ,
teenager lesz,
megérti,
milyen buta is volt õ.
S mikor teljesen felnõ,
valójában csak akkor érti meg,
hogy milyen édesen buta volt,
amikor még azt mondták rá,
hogy kisgyerek.
1993. augusztus 5.
A versem útja
Mindenkinek van útja, s mindennek; a versemnek is van.
Annak is volt útja, hogy én ezt most mondom.
Elõször is: Felkelek és egész nap
gyûjtögetem az ihletrevalót,
hogy este megírjam.
Na, ebben van egy kis pontatlanság, hiszen egész
nap gyûjtögetek, gyûjtögetek és éjszaka
mondom el!
És délben kelek, s így nem is "egész nap"
gyûjtögetek, hanem csak dél után,
mert délben kelek, mert az éjszaka nálam:
versírás.
Szóval a napi program:
Ebéd: mindig más.
Délután: Skála ... könyvtár ... bolt ...
bevásárlás ... haza.
És mindig az éjjel nálam nem alvásidõ, hanem
versidõ.
Kanyargós út?
Elõször is: mindenhova bemegyek, még az utcán is
szerzek ihletet,
s ezt kiárasztom magamból este. - Az ihletet.
Ilyen egyszerû.
Vagy papírra vetem vagy bemondom a magnóba. Így ni!
Ez a versem útja.
Ilyen rövid és ilyen egyszerû. Mégis egy picit
titokzatos ...
Az ihlet útja ...
Az ihlet.
Mit is mondhatnék róla?
Fura dolog. Nagyon fura. Nagyon. Olyan, hogy az emberre rájön:
most kapj ceruzát vagy magnót és mondd!
Kiáradsz. Kiárad a számból a gondolat,
a számból, megy, még a tollamból is, megy a
gondolat,
megy, ki.
És ez így van rendjén.
1993. augusztus 6.
Álom egy mesebeli jétszótérrõl
Az lenne ám csak a jó!
Ha lenne egy játszótér,
s ott lenne a világ összes gyereke!
Együtt játszanának!
Egyetlenegy nem lenne, aki magában játszik.
Mindenki egymással játszana. Mindenki.
És nem tolakodnának a hintánál,
hanem szépen egymásnak átadnák.
Az lenne ám csak a jó:
egy igazi mesebeli játszótér,
ahol összegyûlne mindenki;
minden gyerek, aki jó
és aki rossz.
A világ összes gyereke
ott játszana együtt.
De szép is lenne!
Álom marad mindörökre?!
Nem tudom. Nem tudom.
Azért is még gondolkodok rajta,
hogy jó lenne egy ilyen ...
De hogy szólhatnék
a világ összes gyerekének?
Azért jó lenne egy ilyen
mesebeli játszótér,
ahol mindenki egymással játszana!
Mindenki egymással.
Nem lenne harag.
Igazi barátság lenne.
Az lenne ám a jó,
ha az lenne!
De ez csak egy futó álom volt
és lesz.
Hogy nem fog megtörténni,
az biztos.
De azért az álmodozás jó dolog.
Legalább reménykedhetek benne.
Annyira utálják egymást az emberek!
És a gyerekek!
Így legalább a gyerekek kibékülnének,
ezt továbbadnák a szülõknek,
a szülõk a nagyszülõknek ...
És mindenki szeretné egymást.
Ez az értelme a játszótérnek.
Ez lenne az értelme
egy mesebeli játszótérnek.
Ha lenne.
1993. augusztus 13.
Sírhatnék
Itt vagyok este.
Mellettem van egy szekrény.
Azon van egy kép.
Rajta egy bohóc.
Szomorú.
Õ Pierrot.
Egy rózsát tart.
Sír.
Én is sírhatnék!
Nem kapok kérdéseimre választ.
Miért van az,
hogy mindig este beszélnék?
Ha egy picit is
- jó lenne -
anyukám már végre rámfigyelne!
Szeretnék beszélni.
A mai napról.
A tegnapiról, a holnapiról.
Nagyon szeretnék beszélni.
Most megint ránézek a képre.
Hosszú ruhaujja már nem nagyon látszik.
Inkább a rózsa,
a pirosas-rózsaszínes rózsa,
amely kezd hervadni.
Vagy éppen most nyílt?
Õ sír.
Én belül sírok.
Belül, kívül...
Nem mindegy?
A vak érzi
hogy belül sírsz.
A látó ember pedig
csak azt látja,
ami elõtte van.
Bár néhány ember
a lélekbe lát.
1993. augusztus 14.
Kisbaba lennék újra
Kisbaba lennék újra!
Csörgõvel játszanék.
Ez lenne jó!
Ez lenne jó!
Ha lenne rá mód.
Kisbaba lennék újra!
Babakocsiban tolnának.
Az lenne ám a jó!
És mindenki megnézne.
De nemcsak ezért lenne jó
kisbabának lenni,
vagy hogy azt a jó finom
bébikaját egyem.
Akkor, talán ...
Hát most is mindenki szeret,
de akkor nem kiabálnának rám,
hisz én kicsi vagyok.
Hisz én ha kicsi lennék,
egészen kis baba,
akkor megbocsájtanák nekem
a bûneim.
Most is megbocsájtják,
most is,
de akkor nem is kiabálnának rám.
Nemcsak ezért lenne jó
kisbabának lenni.
Olyan jó lenne!
Megint egy pici baba lennék,
aki olyan aranyos,
s nincsenek gondjai:
a suli, a rajzok
a pályázatra ...
Kisbaba lennék újra!
Olyan jó lenne,
ha kisbaba lennék!
Egészen picike!
Sokat törõdnének velem.
De ezt haggyuk!
Ez hülyeség.
Egy kisbaba nem egy király.
Ezt te is tudhatnád.
Nem azért lenne jó
kisbabának lenni,
mert elkényeztetnének.
Ó, nem!
Azért lenne jó,
mert egy kisbabának olyan jó lenni.
Erre nincsen magyarázat.
Nem tudom,
de érzem,
hogy jó lenne
egész kis babának lenni,
egész kis babának.
Hogy miért, azt nem tudom.
Sajnos nincs rá mód.
Ezért is örülök,
Ha látok valahol egy babakocsit,
amelyben egy kisbaba szendereg.
1993. augusztus 16.
Gyermeknapi elmélkedés
Miért is vagyunk?
Hogy világot rontsunk, vagy megváltsuk õt?
Hogy romlott felnõttek legyünk?
Vagy hogy õseink álmait megvalósítsuk?
Vagy hogy legyünk azok, akik vagyunk?
És egyáltalán. Milyen nekünk?
Hátrányos, amikor a felnõttekké a világ.
És elõnyös, amikor a miénk.
De mikor, kié a világ?
És a felnõttek szemében vagyunk
egyáltalán?
És ha a mi világunk csak látszat,
és élnek bennünk elmúlt évszázadok,
akkor ...
Miért is vagyunk?
1995.
2000
Tudom, messze van még. Négy-öt év.
Mégis, milyen kevés 2000-hez képest.
Hú! Beleborzongok, ha rá gondolok!
2000 év!! Valaminek kell történnie!
Mi lesz? Világvége, vagy tán megváltás?
Nézz körül!
Mennyi kipufogógáz, spray, öldöklés, harc,
gyûlölet!
Mi lesz 2000-ben?
Világvége, vagy tán megváltás?
Most jobban nézz körül!
Látod azt a kis virágot?
Szeretet sugárzik belõle.
Van még anyai szeretet!
Mi lesz 2000-ben?
Világvége, vagy tán megváltás?
Én mégis azt hiszem,
Ha ebben a világban EMBEREK maradunk ...
Várjuk hát 2000-ben
(vagy talán bármikor)
A megváltást
ÖNMAGUNKTÓL!
1995.
Óvodáskori versek
Tartalom