A megújuló iskoláért
HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0387/1.0

Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Csongrád

Matematikai-logikai

Kezdőlap
Szövegértés-szövegalkotás
Matematikai-logikai
Idegen nyelvi
Szociális, életviteli és környezeti
Életpálya-építési
Info-kommunikációs technológiák
Intézményvezetés

5. osztályban Pappné Hajas Ibolya tanárnő vezetésével az  A, B, C típusú programcsomag kerül bevezetésre, az ő gondolatai segítségével gondolunk vissza a bevezetés évére

 

de jó óra volt, milyen gyorsan eltelt

      Nagy várakozással indultunk az évnek, várva az új tanulókat, várva az új lehetőséget a módszereink megújulására. Továbbképzéseken elsajátítottuk, tapasztalatokat gyűjtöttünk, de hogy a gyakorlatban - én, hogyan tudom megvalósítani-, nem kis izgalommal töltött el.

     A kooperatív tanulás alapelvei nem idegenek a számomra, -egyetértek vele-, ezért gondoltam, hogy boldogulni fogok - már, ha gyerekek is szívesen fogadják –

     A teremben a csoportok kialakításának megfelelően elhelyeztük az asztalokat, és figyeltem ki, hova ül! Akik ismerték egymást, akik nem, leültek, ahol volt hely, (spontán csoportalakítás). Ismerkedtünk, elmondtam a kéréseimet, elvárásaimat, majd ismételtünk az elkövetkező felmérésre.

Nagyon komolyan, picit talán túl idegesen írták meg a dolgozatot. Jól akartak teljesíteni!

Készítettem egy grafikont, melyet nagy élvezettel elemeztek.

A felmérésből látszik, hogy igen jó képességű tanulókból áll az osztály. Számolási készségük, szövegértésük, kombinációs készségük jó.

Nagyon hamar megszerették, megszokták a csoportmunkát, a közös játékokat, de szívesen vették az egyéni feladatmegoldást is.

Nagyon tetszenek a különböző modulok, szinte kivétel nélkül, remekek. Rengeteg ötlet, lehetőség egy-egy probléma feldolgozására. A tanulók különböző megértési szinten vannak, de így nem maradnak le (remélhetőleg), hiszen lehet, hogy pont a számkártyával, vagy valamelyik tanulói mellékletben levő eszköz segítségével világosodik meg egy-egy probléma.

Nyolc csoportban dolgoztunk. A csoportalakításra nagy hangsúlyt fektettem. Először a véletlenszerűt (képösszerakós) találtam nagyon jónak, mert ideális csoportok alakultak. Nagyon hatékonyan tudtak együtt feladatokat megoldani. Pár óra elteltével két csoportban enyhe feszültséget éreztem, így rájuk több figyelmet fordítottam.
Kiderült, hogy azért keletkezett feszültség, mert a csoporttagok közül nem minden tanuló munkájára lehet biztosan támaszkodni. A másik csoportban, az egyik tanuló akart mindent megoldani, nem kívánta megosztani tudását másokkal, félt, hogy esetleg alulteljesítő társai befolyásolják az ő eredményeit. Ez volt a kezdet!

Nem részletezem, hosszú folyamat eredménye lett az, hogy sikerült kialakítani a pozitív közösségtudatot, a kölcsönös bizalmat, szeretetet,- egy kellemes környezetet teremteni-amely a leghatékonyabb tanulást teszi lehetővé.

Nem könnyű értelmes, érdeklődő gyerekeknél eldönteni melyik feladat kerüljön a tervezettek közé,- mert az hamar kiderült, hogy sajnos a modulokban szereplő összes feladat nem oldható meg ennyi idő alatt. A természetes számokat feldolgozó modul olyan sok érdekes, játékos feladatból áll, hogy egyszerűen nem szerettem volna megfosztani őket az élménytől. Ez természetesen odavezetett, hogy nem tudtuk befejezni az előírt tananyagot. A következő tanévben tervezem:

A 057. modul –Ponthalmazok- és

A 058. modul  - Pozitív tizedes törtek- és

A 059. modul – Geometriai számítások témákat.
Mindegyik témát érintettük, előfordultak a fogalmak, a konkrét témák feldolgozása a 6. osztályban történik.

Hátrány nem érte a gyerekeket, (korosztályukban matematika versenyen eredményesen szerepeltek) csak nyertek egy jó hangulatú, kellemes tempójú évet.

Váltogattam a különböző módszereket, figyelve a gyerekek munkabírását, terhelhetőségét. Május közepe körül nem kívántak semmilyen eszközzel dolgozni (egész számok- adósságcédula stb.) Ellenállásba ütköztem, de szerencsére, láthatóan jól boldogultak. Elég volt a munkafüzet feladatai, remek ábrái, nem volt szükség manuális megoldásokra. Akiknek nem ment,- mert akadt olyan is-, azokkal külön csoportot képeztünk, és elmagyaráztam, rajzoltunk, kiraktunk, eljátszottuk, eközben a többiek önállóan dolgoztak.

Gondot okozott az értékelés, mert a gyerekek többsége teljesítmény centrikus, helyesebben a szülői elvárásoknak mindenképpen megfelelni akaró. A megfelelés csak és kizárólag ötöst jelent, és lehetőleg csak egyedül az osztályban, tehát a legjobb akar lenni!

Ebben az osztályban ez már nem működik, mert az egyik témában az egyik, a másik témában meg a másik érdemel dicséretet, esetleg remek meglátása van, amit a csoporttagok örömmel nyugtáznak.

Végig gondolva az évet, szívem szerint mindenkit megdicsérnék, - szóban ez meg is történt- írásban meg azokat, akik szinte mindig jól felkészültek az órára, ami abból derült ki, ki hány ötös osztályzatot gyűjtött.  Házi feladatra, órai munkára, csoportfeladatokra, egy okos meglátásra, gyűjtő munkára, szorgalmi feladatokra lehetett piros pontot kapni. Tíz piros pont egy ötöst ér. Boldogan gyűjtötték a piros pontokat. Maguknak jegyzik, amiből kapják, majd amikor összejön a tíz, beváltják, áthúzom, aláírom dátummal.

Így jól látható ki mikor, melyik témában volt a legjobb, esetleg gyengébb, vagy egyszerűen „csak” szorgalmas.

Nagyon kellemes évet zártunk, apróbb hiányosságoktól eltekintve, hatékony jó munkát végeztünk együtt a gyerekekkel. Úgy érzem, szeretik a matematikát, szívesen vesznek részt az órákon.

 Jól eső érzéssel nyugtáztam, mikor egy-egy óra után azt mondták:

 ”de jó óra volt, milyen gyorsan eltelt