A megújuló iskoláért
HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0387/1.0

Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Csongrád

Leirerné Katona Ágnes

Kezdőlap
Bíró Edit
Borda Zsolt
Giliczéné László Kókai Mária
Gilicze Tamás
Leirerné Katona Ágnes
Lovas Laura
Pappné Hajas Ibolya
Tábori Levente
Vargáné Török Ágnes

Leirerné Katona Ágnes vagyok, rajzot és angol nyelvet tanítok a Batsányi János Gimnáziumban.
Ez azért is nagy dolog számomra, mivel 1982-ben ebben az iskolában érettségiztem, angol tagozatos osztályban. Első diplomámat az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán szereztem rajz szakkollégiumon 1985-ben. 
Ezután két évig a Felgyői Általános Iskolában tanítottam alsótagozaton, osztálytanítóként. Házasságkötésem után Kiskőrösön folytattam munkám a Petőfi Általános Iskolában. Hat évet töltöttem otthon két gyermekemmel, mely idő alatt ismét elkezdtem az angol nyelvvel foglalkozni és középfokú nyelvvizsgát tettem, majd elvégeztem az angol nyelvtanítói szakkollégiumot, Baján. Így amikor visszamentem tanítani 1994-ben, már az angol nyelvet is tanítottam, főleg alsótagozatosoknak. 
1998-ban jelentkeztem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola angol szakára és egy évet távoktatásban el is végeztem és miután fiunk sikeresen felvételizett a Batsányi János Gimnázium 8 osztályos évfolyamára, hazaköltöztünk Csongrádra.  Ekkor átjelentkeztem Szegedre és itt kaptam meg az általános iskolai tanári diplomámat 2001-ben. A következő állomás a Pécsi Tudományegyetem volt, de ide már mint a gimnázium tanára jártam és szereztem meg harmadik diplomámat angol nyelvből. Azt hiszem tudom, mit is takar az "élethosszigtartó tanulás."
Érdeklődöm az új módszertani dolgok iránt, ezért vettem részt örömmel a HEFOP pályázaton. Kipróbáltam az idegennyelv kompetencia területen a programcsomagokat, 5. és 9. osztályban és azóta is alkalmazom ezeket.
További munkám során is nyitott vagyok minden újra és minden olyan dologra, amely érdekesebbé és hasznosabbá teheti az angol nyelv tanulását.